Gap
Szeptember 11, 2006
Azon gondolkodtam épp, hogy mindenféle dimenziók mentén kettéválasztották már a társadalmat. Van már információs szakadék, van etnikai elkülönülés, van társadalmi polarizálódás vagyon és hatalom mentén. Milyen érdekes, hogy ritkán beszélnek – vagy én ritkán találkoztam vele, na – arról, hogy léteznek nemi (gender értelemben) “életvilágok”. Van a férfiak világa, s a nök világa. S különbözö dolgokról szólnak, mást-mást tartalmaznak. Persze ez a Menö kapcsán jutott eszembe, illetve amióta ezzel foglalkozom, legitimitást nyer a nöi világ bennem, ami szép és jó, mert sokkal kiegyensúlyozottabb leszek töle (nem írom többes számban, de azt hiszem, írhatnám), ugyanakkor meg szépen eltávolít a másik világtól. Vannak olyan nök, akik aktívabban részt vesznek a férfi életvilágban, s vannak akik kevésbé. Ja és nem hiszem feltétlenül, hogy az a “jó nö” – mondjuk férfiszemmel -, aki résztvesz a férfivilágban, csak az a különbség, hogy a kommunikációs felületük. Na jó, közben rájöttem, hogy dehogynem teoretizálták meg ezt is. Mert van olyan, hogy nöi-férfi szimbólum, és téma és mittudomén, nöi és férfi kultúra, ez oké. De mégis most egy kicsit másképp gondolom, csak még elöttem se tiszta, hogy hogy. Szóval inkább az a kérdés, hogy a két kultúra hogyan találkozik egymással, és ez mennyire kihat az emberi kapcsolatainkra. Meg ránk. Meg lehet, hogy ezért van az is, hogy nagyon mások azok az emberek, akiket csak egy, ráadásul azonos nemü szülö nevelt, és nem voltak ellenkezö nemü testvéreik sem. Vagy épp ellenkezö nemü szülö nevelt, s így nem volt azonos nemü minta…..
Szeptember 14, 2006 at 12:48 pm
A Woman Who Reads
One morning a husband returns after several hours of fishing and decides to
take a nap. Although not familiar with the lake, his wife decides to take
the boat out. She motors out a short distance, drops anchor and begins to
read her book. Along comes a game warden in his boat. He pulls up alongside
the woman and says, “Good morning, ma’am. What are you doing?”
“Reading a book,” she replies.
“You’re in a restricted fishing area,” he informs her.
“I’m sorry, Officer, but I’m not fishing, I’m reading.”
“Yes, but you have all the equipment. For all I know you could start at any moment. I’ll have to take you in and write you up.”
“If you do that, I’ll have to charge you with sexual assault,”says the woman.
“But I have not even touched you,” says the game warden.
“That’s true, but you have all the equipment. For all I know you could start at any moment.”
“Have a nice day, ma’am,” he said, and left.
Moral of this story: Never argue with a woman who reads. It is likely she can also think.