Pihenten
október 18, 2006
Végre kialudtam magam. És pihenten olvasom a sajtót. Például, hogy azért volt sikertelen a BKB tüntetési kísérlete a tavaly, mert túl hideg volt. Ez pont olyan, mint amikor azt mondom, hogy azért nem tudok dolgozni, mert túl fáradt vagyok, ma meg azt mondom, hogy túl pihent és nyugis vagyok, az ilyen napokat csak nem fogom mindenféle munkával ellőni. Persze ez kifogás. Mint ahogy a hideg is.
Úgyhogy: munkára fel!!! Nekem is, meg a BKB-nek is. Unják már a tudományos munkát? Pedig – meggyőződésem szerint – hasznosabb lenne mindenki számára, ha azzal foglalkoznának. Nyilván, látványosabb, rövid távon kifizetődőbb, ha az emberek mindenféle szervezéssel foglalkoznak. De mi lenne, ha hagynánk ezt a profikra (pl. a CocktailTime-ra, ők nagyon jól csinálják, ez volt a reklám helye), s mindenki végezné a dolgát?
Én pl. jobban örülnék, ha majd a következő generáció arra lehet büszke, hogy Hantz Péter micsoda hihetetlen felfedezéseket tett, előrevitte a tudományágat – a fizikát, természetesen -, mert arra nem hiszem, hogy büszke lesz majd, hogy mit tett a BKB. Fene se fog emlékezni rájuk tíz év múlva, én azt hiszem. Akkor sem, ha nem értek el semmit, s akkor meg biztos nem, ha még össze is jön az, amit követelnek. Lesz egy újabb intézmény, amit ugyanúgy lehet majd szidni kívülről és belülről, mint a Szapit, de mint minden intézménynél, akik elkezdték, már rég nem lesznek ott, kivonulnak, mert “más lett”, mint ahogy azt elképzelték. S ezzel aztán jól eljátszadozik még néhány ember. Hurrá.