Hétvége elött

Péntek van, s én ujjongok. Vége a nehéz napoknak. Elvágták. Belenyugodtam abba, hogy mindennek úgy kell lenni, ahogyan van. Persze egyékét néhány dologban azért még érhetnének kellemes meglepetések a sors részéröl… Nem bánnám. De ha nem, úgy sem rossz. Ezekben a dolgokban úgyis csak a készenlétet tudom biztosítani, a többi már nem rajtam múlik. Legalábbis nem tudom, mit tehetek még.
Jövöhéten vakáció a “kis prücsköknek” – ahogy a “nagy” ötödikes Gergö fogalmazott, úgyhogy Balázskával ki kéne találnom valami jó kis közös programot egyik napra. Rég nem dumáltam velük, s olyan bölcsek néha, annyit lehet tölük tanulni! Jövöhéten Balázs Voltaj-koncertre készül. Otthon, természetesen.
Aztán úgy néz ki, Igáéknak kislányuk lesz, ez olyan izgalmas! Már kezdem is elképzelni Igát anyukának, amint tolja a babakocsit. (Igá, te ezt ne olvasd, ne képzelj el semmit, te csak törödj szépen magaddal!)
És Évi is megjelenik Kolozsváron ezen a hétvégén. Úgyhogy lazagna-partit kéne szerveznem holnap estére…
Ez a bejegyzés megint olyan beszámolósra sikerült. Azért, mert boldog vagyok, mintha “virágos mezőkön, árnyas erdőkben, tündérjárta hegyi tavak” mellett sétálnék… Kösz az ötletet, Boti.

És most felteszek – emlékeztetöül, magamnak – két képet a tavalyi vlegyászai kirándulásról.