All that jazz

A hét koronája természetesen a Mike Stern Band koncertje volt. Egész héten vártam, készültem rá, mindenféle albumát letöltöttem, hallgatgattam, hogy kerüljek bele a hangulatba. Persze a zene élőben úgyis magával ragadt. Tudtam, ez olyan zene, ami élőben érvényesül igazán, improvizációkkal, közönséggel. Furcsa volt a helyszín, az elején meg is ijedtem, mert annyira nem talál ez a típusú zene a Román Opera cikornyás-elegáns sznob termével. És MS nagyon amerikai mosolya és közvetlenésge nagy kontrasztot alkotott ezzel a helyszínnel. Hiányzott Garana, a nyári jazzfesztivál helyszíne, ami olyan jól összeforrt és annyira segítette a zenét, a zenészeket!

Aztán féltem egy kicsit a közönségtől is, mert vajon nem Kolozsvár sznobabbik része jön el (magas jegyárak, helyszín, nagy amerikai név…), de jó volt a közönség. Jó na, nem tudott “dzsezzesen” tapsolni, de hamar megtanulta. Persze, valahogy tombolni nem lehetett, de nem baj, az érződött, hogy sokan tomboltak belül. Ez mindig érződik. Én is belül tomboltam. Azért van Kolozsváron egy réteg, aki értékeli a jazzt. És ami furcsa: ezek között nincsenek magyarok. Ebben ott volt a Garana-effektus (ezt szerettük Enivel!!): hogy végre egy olyan hely, esemény, ahol nincsenek ismerősök, csak egy-kettő, mint a borász a Bolyai-pincéből, vagy egy-két ismerős (román) képzőművész. A Hot Jazz Band koncert egy nagymagyar felvonulás volt – ezt sokan meg is írták a blogjukban, lásd Szomszédnéni -, asszem oda sokan azért mentek el, merthogy magyar együttes, és szinte fogalmuk sem volt, hogy kik s mit zenélnek. De persze ez nem baj, hát ez van. Nem kötelező szeretni és ismerni a jazzt…
Egyébként is, ez csak a zárójel, a kontextus volt. Mert a lényeg úgyis az, ahogy elfutott az agyam és a lelkem és a gyomrom és a hasam a zenére. Hogy mindegy, hol volt a koncert, már az első 3 perc után én valahol nagyon messze, nagyon mélyen voltam, elszakadtam minden valóságtól, más dimenzióban lebegtem. Azt hiszem, ilyen érzése van annak, aki meditálni szokott, úgy, ahogy azt kell. Néha “felébredsz”, és nem emlékszel, hol jártál, hova futottak a gondolataid, csak azt tudod, hogy boldog voltál, és a dolgok helyrerakódtak benned. Hogy ezentúl a neuronjaid másképp kötődnek, mint ezelőtt, hogy valami történt, ami esemény volt. Belső esemény.

Hát ilyen a jó zene. Kiforrott volt, teljes, bonyolult, de mégis tiszta, virtuóz, lelkes, profi és természetes. Mint minden jó dolog a világon. Ha valaki meg akarja szeretni a jazzt, ilyen, és csakis ilyen koncertre menjen el.