Év végén

Kedves olvasóim, ne haragudjatok, amiért elhanyagoltam ezt a blogot. Igazából nem akarom, hogy elposványosodjon, ezért csak akkor írok bele, ha tényleg úgy érzem, hogy idevaló dolgot tudok írni. Az utóbbi időben ezt nem éreztem. Pedig rengeteg dolog történt velem és bennem, csak nem tudtam úgy átszűrni, hogy ide tegyem.

Nagyon szép ez az évvégém. Amennyire nem vártam a karácsonyt és a szilvesztert, annyira jól esett az előbbi és most nagyon várom az utóbbit. Pedig a karácsonyban alapvetően nem sok rendkívüli volt, azonban nekem most nagyon jólesett, és ez máris rendkívülivé tette. Minden percét élveztem, minden családtaggal egyedi és szeretetteljes kapcsolatom volt. Egyik legmeghatóbb esemény az volt, amikor Balázska félrehívott egy eldugott sarokba, s komolyan megkérdezte: “Ábá, szerinted létezik Angyal? Vajon nem a szülők csinálják?” Én teljes komolysággal válaszoltam: “Hm. Ez jó kérdés. Hát valahol biztos van angyal. A karácsonyi dologba a szülők is besegítenek, ez elég valószínű, de angyal biztosan van.” “Én is úgy gondolom – válaszolta – szerintem is biztos van.” – S ezzel sarkon fordult, s megnyugodva elrohant játszani. Rá egy félórára pedig Gergővel – saját kezdeményezésükre – beültek a legbelső szobába tévézni, hogy az angyal jöhessen nyugodtan. Ők már tudják, hogy az angyal nem szeret mutatkozni, ők meg jobban járnak, ha ezt elfogadják, mert annál hamarabb jár az angyal a házban.

Az, ahogyan hinni akarnak az angyalban, bennem is misztikussá teszi a karácsony estét. De amúgy meg igazán jó dolgom volt, mint mindig, Debrecenben. A program: sok alvás, sok evés, sok finomság, unicum, jó borok, kutyasimogatás, shoppingolás – ne mondjátok el senkinek, de egy 6 órás maratonvásárlást tekertünk le a nővéremmel -, meglepetések a fa alatt, kis kártyázás, élményfördő, szaunázás, meg alvás társaságban a tévé előtt – na ez utóbbi a kedvencem. Ezek után van az, hogy kisimul az arcom, csak mosolyogni tudok, és csodálkozva nézek vissza magamra a tükörből: mikor szépültem így meg? Vajon a hajam? A smink teszi? Micsoda? – Csak állok értetlenül. Aztán kiderül: a gondatlanság, a kényelem, amit Ibi biztosít, és az a sok puszi és ölelés a fiúktól, amivel kelek reggelente és ami folytatódik naphosszat.

Na és aztán itthon folytatódott. Minden estére lett valami buliféleség, olyan szépen eltelt ez az utolsó hét. Halom vendéggel, akik tervezetten, vagy csak úgy beugrottak, s ezt nagyon szeretem. Pasizás, (Me)nőzés, iddogálás, babalátogatás Ottinál és Tamáskánál (na, ez is megérintett alaposan, leírhatatlanul édes kölyök), vad és érdekes álmok… ami belefér. Annyira jó, hogy nem akarok arra gondolni, hogy ezután ismét munka jön. Érdekes, én mindig szerettem dolgozni. Na most nem szeretek. Sajnálom. Ez van. Keményen utolért a hedonoizmus, és elég jól teljesítem is. Tudom, nem tart ez örökké, így ki tudom élvezni amennyire csak lehet.

Hasonló szépeket kívánok tehát mindenkinek, még annak is aki nem meri az ilyesmit befogadni (legalább érti a célzást, ebben reménykedem).

BÚÉK