Kellemes meglepetések olvasás közben

Hiszem is, meg nem is, ez a bejegyzés a Da Vinci kódról szól, a könyvröl. Rengeteg elöítélettel fogtam neki, de gondoltam, jól jön egy kis könnyedebb olvasmány, már csak azért, hogy lássam, miröl dumáltak annyit az utóbbi idökben. És azonkívül, hogy nem bírom letenni, egész jónak tartom. Még csak felénél tartok, de szeretem, mert elgondolkodtató, mert nem tünik teljesen butának – bár egy-két helyen kis csúsztatások vannak, de ez inkább a filmszerüségét zavarják meg. Viszont szeretem a témáját, a szereplöit, a képszerüségét és föleg azt, hogy a racionális gondolkodást természetesnek és szükségszerünek tartja. 

Azt is szeretem, hogy ott van otthon az ágyban, várom, hogy menjek haza olvasni, ott motoszkál a cselekmény fejemben, s amióta így van, még a munkateljesítményem is jobb…

Az már csak hab a tortán, amit néhány barátom tud csak, hogy a Mona Lisáról volt egy nagyon heves vitám néhány évvel ezelött egy nagyon jó barátommal. Egy éjszakát átkiabáltunk, látszólag erröl a képröl, amiröl persze ö sokkal többet tudott-olvasott, mint én. Igazából inkább a tudomány lehetöségeiröl szólt a vita lényege, meg arról, hogy két makacs ember hogy fel tudja húzni magát olyan dolgokon, amin nem érdemes. Ennek ellenére, kedves emlék ez, 2 héttel ezelött is felemlegettük, mikor L. elém tett egy angol nyelvü müvészettörténeti folyóiratot, benne egy Mona Lisáról szóló cikkel. Azt hiszem, ez a vita egész életemben emlékezetes marad, és mindig megmosolygom, mikor eszembe jut. Így aztán minden mosolyra derít, ami erre emlékeztet, így a Da Vinci kód is. Ráadásul a könyv megírása után íródott ez a cikk, amiben az állt, hogy állítólag Mond Lisa terhes lehetett, mert olyan öltözék van rajta, amit annakideján terhesek hordtak. Ez persze nem más, mit Homage á L., – férfiként nehezen lehetett terhes szegény csaj.

Back to work, Ábá.