Hazajárás

Talán jobb lenne, ha “visszajárás” lenne a címe ennek a blognak. Nincs is nekem olyan, hogy haza. Nem is vágyom rá. Úgy mentem Kolozsvárra, ahogy most a blogomra léptem vissza. Ismerős és mégis új. Másképp látom, más a perspektíva. Tudom, mi hol van, mégis teljesen új érzések kötődnek minden utcasarokhoz, minden szóhoz.

Kolozsvárra több okból tértem vissza. Szükségből, valamiféle magam és mások iránti, jóértelemben vett kötelességből, azért, mert sok embert újra akartam látni egy hónap elmúltával (nem jött össze mindenkivel a találkozás), mert vártam Zacsek esküvőjét, tudván, hogy jólesik majd – és így is történt. Minden jól alakult, attól eltekintve, hogy az idő rövid volt, és én nagyon fáradt. A szebeni Jethro Tull koncertet lekéstük félig, de nem baj. Nem zavart. Jólesett, semmi fergeteges buli, csak a jóérzés normalitása, a normalitás jóérzése és ismét Szeben. Valami ilyesmi…

A blogomra is több okból tértem vissza. Már rég tervezem. Aztán ez is egy jóértelemben vett kötelesség. Többen említették rég, hogy szeretik olvasni. Ez új dolog volt számomra. Persze hízelgő, jólesik, és igyekszem nem megfelelni ennek. Hogy ne kötelességből írjam, ha írom. Talán éppen azért (is) hagytam abba, mert nem akartam ehhez megfelelési érzést kötni.De most ennyi szép szó után elmondhatom: azért írom, mert szeretem hallani a visszajelzéseket. Ez már elég jó indok.

Mégis, mindez hülye szövegelés, racionális magyarázkodás. Az igazság az, hogy azért mentem Kolozsvárra, hogy ott legyek, s azért írom ezt a szöveget, hogy gyarapítsam a szövegíráshoz kapcsolódó kellemes érzéseimet. Ahogy azért mentem el Kolozsvárról, hogy ismét tudjam szeretni a várost a magam módján, és azért hagytam el a blogomat, hogy a tőle való függetlenségemről meggyőződjek. Megtörtént. Kolozsvár az enyém azóta, amióta nem hozzám tartozik. Ez a blog is azóta az enyém, amióta hiányolom, s hiányolják ittlétem. Szeretek birtokolni. Akik ismernek, tudják: gyűjtögető fajta vagyok.

Egy idő óta már csak az elvesztett dolgaimat gyűjtöm.