Pillangók

október 30, 2011

Hányszor kell pillangókat érezni addig, amíg a sötét verem szivárványszínűvé válik, a rózsaszín gyönyörű, kontrasztos fekete-fehérré, a felhők megfoghatókká formálódnak és a mindennapok végre életet jelentenek? Amikor úgy érzed, megérkeztél, leszállhatsz, innen gyalog kell elindulni, mert csak akkor érzed az arcodon az illatokat, látod a virágok bibéit, a méhecske fullánkját és ízleled az esőcseppeket. Minden pillanat megnyúlik, és te mégis tovább nyújtanád. Minden óra a tied és meg nem osztanád senkivel. Autista állapot. Gyönyörű.

 

Hiába jártam Portugáliában, Olaszországban, meg egyéb mediterrán országban, itthon kellett egy portugált meghódítanom a nagy titokért: rákot csak az r-betűs hónapokban szabad enni. Ugyanis csak akkor finom.crab.jpg

Ha hiányzik az r:

a rákot felejtsd el.

crabs_yw.jpg

Jó, hogy szeptembeR van, egyetek ti is rákot!

Nach Hermannstadt

január 28, 2007

Gyengébbek kedvéért: Szeben után. Képzeljétek, előrecsúszott a szülinapom! Enikőnek ünnepeltük a szülinapját Szebenben, de nekem is olyan jó volt, hogy azt hiszem, én is most ünnepeltem az enyémet! (Lehet, hogy nem is ártana egyszercsak átváltozni Bikából Vízöntővé, háhá! – Nesze neked, horoszkóp, mi lenne, ha évente váltogatnánk a csillagjegyünket, egyik évben a pl. januárban születtek mondjuk Szűzzé, majd Halakká változnának…. Nagy tragédia lenne: kiderülne, hogy nem változna semmi!)

Szóval Szeben jó hely. Azt hiszem, ezt még említeni fogom egy ideig, mert nagy élmény volt. Farsang volt, karnevál, “Balul lolelor“, azaz németül Urzelnlaufen, kicsi világ (két ismerős arcot is láttam, igaz, mindkettő bukaresti), és főleg jó helyek. Nagyon jó helyek. A legszebb házban laktunk, a Luxemburg Házban, alagsorában szerintem Szeben legjobb kocsmája (meglátogattunk jónéhányat, tehát bizton állíthatom, egyébként előtte egy született szebeni is azt ajánlotta… ), alatta, a pincében a Zigi kultúrkocsma. Mellette a legjobb kávézó és forrócsokizó, na és a Kis téren szemben megtaláltuk a finom olasz vendéglőt is (jól eldugták, de mi megtaláltuk). De megtaláltuk az Art Cafét is, pedig az még nehezebb volt, egy elhagyatott udvarban, a második kapu mögött, pont az ajtó háta mögött van egy (látszólag) nagyon esetlegesen lefestett/lepacázott ajtó, az levezet egy sötét lépcsőn, aminek az aljában sörösládákat látsz. Na ott kezdődik az Art Café. Mégis, az Atrium a legjobb, de most többet erről nem írok, mert lelövöm a Menőn a cikket, s az nem lenne jó.

Egyébként nem tudom, hogy fért bele 2 napba olyan sok, mert tényleg sokminden volt! Na jó, végül a Balea-tóhoz nem jutottunk el, csak majdnem.

Menjetek Szebenbe!

Kávé és Metaxa

január 17, 2007

A múltkor a teázás örömeiről írtam. Nem akarom én a teásokat és a kávésokat magamra – meg egymásra – haragítani, de most a kávéról zengedeznék szépeket. Ma reggel korán keltem, angyal-puszival, és az irodában reggel negyed kilenckor készítettem egy igazi, habostejes presszókávét. Olyan jól sikerült, mint ritkán – ebben sem vagyok profi, ugyanúgy, mint a teakészítésben sem, azaz néha így sikeről, néha meg amúgy -, de szeretni nagyon szeretem, és nagyon meg tudom különböztetni a jót a kicsit kevésbé jótól.

Na és innen jut eszembe, tegnap nekifogtam Garaczi Metaxájának, és tele van – na ezaz, mivel is? : mert ha aranyköpést írok, vagy jó gondolatokat, akkor egyszerűen csak lealacsonyítom, én pedig nem tudom megfogalmazni, hogy mi, ennek megfogalmazása nem az én asztalom, mert olyanokat nem fogok ide írni – nem is tudnék, mint: “Az elképesztően feszes motivika és az – olykor hivalkodó (vö. karcsi, 142.) – metafiktív elemek” stb., na meg nem is tartom fontosnak. Ami fontos, szerintem, az az, hogy most a kávéról eszembe jutott egy mondatrész (mert ugye az egész regény egyetlen mondat) és azt most ide leírom, mert akkor elmosolyodtam rajta, és ez maradandó.

“meg hogy a hiedelemmel ellentétben nem az abszolút hallás a fontos, hanem a különbségek abszolút meghallása, a hangzásbeli eltérés, a hamisság meghallása”

Finom kávézást!

Éberség és egyenleg

január 14, 2007

Olyan éberen figyelem a kívül-belül leselkedő dolgokat, hogy ennél jobban már nem is lehetne figyelni. Már lassan nem lehet követni sem, mert ez túl sok, az is elég, ha belül figyeled, de most, hogy kívül is van bőven figyelnivaló, hát én ehhez túl lassú vagyok. Peregnek az események, érkeznek a hírek, utolérnek az élmények és a meghívások, felkérések, felhívások, megkérések…. a lemondások is, persze, szerencsére, de ezeknek most kivételesen örülök. Mert én mondom le, akkor, amikor úgy érzem, túl sok, és mert senki nem szólhat bele, mert senkinek nem engedem meg, hogy beleszóljon, és nem, én most nem kötök kompromisszumot. (Köszönöm annak, aki ezt megfogalmaztatta velem – más kapcsán, de ez most nem számít.)

Nem tetszik? Fel is út, le is út. Majd akkor változtatok ezen, ha nekem éppen úgy tetszik. Amikor éppen kompromisszumra fűlik a fogam, amikor úgy érzem, megköthetem anélkül, hogy azt várnám cserébe, hogy más is kössön velem. Mert ez nem cserekereskedelmi áru. Hogy miért nem az? Mert persze, teheted mérlegre nyugodtan, de lehet, hogy amit érte kapsz, úgyis szétfoszlik, tehát hiába. Inkább add oda, ha adnivalód van, s köszönj jónapotot utána. S vedd el, amit kapsz, s szintén köszönj jónapotot utána. Semmi lekötelezettség. Csak ennyi: Szívesen! Máskor nem biztos, de sose lehet tudni. Talán látjuk egymást még az életben.

Amúgyis azért kapsz sokszor pénzt, amiért nem sokat teszel, s amit szeretsz csinálni, s jól csinálod, azért nem. S így van ez mindennel…. Azaz természetesen nemcsak a pénzzel, s nemcsak a munkával. Azaz így van a szerelemmel, az elvekkel, az érdekes gondolatokkal, az étellel, és a barátokkal. Biztos még sok mással is. Magyarázzam? Az megy el, akiért a legtöbbet áldoztál – azt hagyod el, akitől a legtöbbet kaptál; azt az elved cáfolja meg az élet, amihez a legjobban ragaszkodtál; az a hónapokkal ezelőtt elhintett gondolat köszön vissza hirtelen, világmegváltóként, amire akkor fel se figyeltél – és a valamikor legérdekesebb dolgok ma banalitásokká válnak; az az étel sikerül a legjobban, aminek nem is tudtad, hogyan fogj neki, csak úgy zsigerből tettél bele mindent – és persze, amit recept szerint csinálsz, az sose lesz igazán jó; a valamikor legjobb barátnak hitt ember egyszercsak ellenséggé válik – és akitől tartottál valamikor, akiből semmi jót nem néztél ki, arról kiderül, hogy a legtöbbet teszi érted, amikor legnagyobb szükség van rá.

stolen1.jpg

Azaz, Ábá: légy éber, de ne következtess. Néha húzz egy vonalat, és elnagyoltan mérlegelj. Ja, és azt a vonalat ritkán húzd meg. És akkor minden rendben.

Év végén

december 30, 2006

Kedves olvasóim, ne haragudjatok, amiért elhanyagoltam ezt a blogot. Igazából nem akarom, hogy elposványosodjon, ezért csak akkor írok bele, ha tényleg úgy érzem, hogy idevaló dolgot tudok írni. Az utóbbi időben ezt nem éreztem. Pedig rengeteg dolog történt velem és bennem, csak nem tudtam úgy átszűrni, hogy ide tegyem.

Nagyon szép ez az évvégém. Amennyire nem vártam a karácsonyt és a szilvesztert, annyira jól esett az előbbi és most nagyon várom az utóbbit. Pedig a karácsonyban alapvetően nem sok rendkívüli volt, azonban nekem most nagyon jólesett, és ez máris rendkívülivé tette. Minden percét élveztem, minden családtaggal egyedi és szeretetteljes kapcsolatom volt. Egyik legmeghatóbb esemény az volt, amikor Balázska félrehívott egy eldugott sarokba, s komolyan megkérdezte: “Ábá, szerinted létezik Angyal? Vajon nem a szülők csinálják?” Én teljes komolysággal válaszoltam: “Hm. Ez jó kérdés. Hát valahol biztos van angyal. A karácsonyi dologba a szülők is besegítenek, ez elég valószínű, de angyal biztosan van.” “Én is úgy gondolom – válaszolta – szerintem is biztos van.” – S ezzel sarkon fordult, s megnyugodva elrohant játszani. Rá egy félórára pedig Gergővel – saját kezdeményezésükre – beültek a legbelső szobába tévézni, hogy az angyal jöhessen nyugodtan. Ők már tudják, hogy az angyal nem szeret mutatkozni, ők meg jobban járnak, ha ezt elfogadják, mert annál hamarabb jár az angyal a házban.

Az, ahogyan hinni akarnak az angyalban, bennem is misztikussá teszi a karácsony estét. De amúgy meg igazán jó dolgom volt, mint mindig, Debrecenben. A program: sok alvás, sok evés, sok finomság, unicum, jó borok, kutyasimogatás, shoppingolás – ne mondjátok el senkinek, de egy 6 órás maratonvásárlást tekertünk le a nővéremmel -, meglepetések a fa alatt, kis kártyázás, élményfördő, szaunázás, meg alvás társaságban a tévé előtt – na ez utóbbi a kedvencem. Ezek után van az, hogy kisimul az arcom, csak mosolyogni tudok, és csodálkozva nézek vissza magamra a tükörből: mikor szépültem így meg? Vajon a hajam? A smink teszi? Micsoda? – Csak állok értetlenül. Aztán kiderül: a gondatlanság, a kényelem, amit Ibi biztosít, és az a sok puszi és ölelés a fiúktól, amivel kelek reggelente és ami folytatódik naphosszat.

Na és aztán itthon folytatódott. Minden estére lett valami buliféleség, olyan szépen eltelt ez az utolsó hét. Halom vendéggel, akik tervezetten, vagy csak úgy beugrottak, s ezt nagyon szeretem. Pasizás, (Me)nőzés, iddogálás, babalátogatás Ottinál és Tamáskánál (na, ez is megérintett alaposan, leírhatatlanul édes kölyök), vad és érdekes álmok… ami belefér. Annyira jó, hogy nem akarok arra gondolni, hogy ezután ismét munka jön. Érdekes, én mindig szerettem dolgozni. Na most nem szeretek. Sajnálom. Ez van. Keményen utolért a hedonoizmus, és elég jól teljesítem is. Tudom, nem tart ez örökké, így ki tudom élvezni amennyire csak lehet.

Hasonló szépeket kívánok tehát mindenkinek, még annak is aki nem meri az ilyesmit befogadni (legalább érti a célzást, ebben reménykedem).

BÚÉK

Órarend

november 29, 2006

Nem is hiszem, hogy 2 napja reggel 7 után már kelek is, és nyolc elött már végigjártam két iskolabejáratot, és ott ülök a gép elött a reggeli híreket olvasva. Már Ákost is sikerült két napig hallgatni… mert interjú ide vagy oda, fogalmam sem volt, milyen ö a rádióban. Hát pont olyan, mint azon kívül. Tegnap este viszont kemény ötödikes matekpéldákat oldottunk Gergövel versenyezve. Pénzben “játszodtunk”. Vesztettem is 2 lejt. Igaz, volt amikor én nyertem, de az összesítésben ö jobb volt. Poénkodott is eleget. Hogy méghogy én jó matekes voltam…. Hát igen, sajnos mindent elfelejtettem, már arra sem emlékeztem hogy 17 a nulladikon az egy. De igyekeztem állni a sarat, na. Koromhoz képest…. 🙂 Aztán a végén feladtam, mert hulla fáradt voltam, s biztattam, hogy fejezze be minél hamarabb a házifeladatát, mert az nem illik, hogy hamarabb feküdjek le mint ö.

Hát ez ilyen. Nönek, és egyre több dolgot tudnak jobban, mint mi. Én meg öregszem, mert ennek egyre jobban örülök?

All that jazz

november 5, 2006

A hét koronája természetesen a Mike Stern Band koncertje volt. Egész héten vártam, készültem rá, mindenféle albumát letöltöttem, hallgatgattam, hogy kerüljek bele a hangulatba. Persze a zene élőben úgyis magával ragadt. Tudtam, ez olyan zene, ami élőben érvényesül igazán, improvizációkkal, közönséggel. Furcsa volt a helyszín, az elején meg is ijedtem, mert annyira nem talál ez a típusú zene a Román Opera cikornyás-elegáns sznob termével. És MS nagyon amerikai mosolya és közvetlenésge nagy kontrasztot alkotott ezzel a helyszínnel. Hiányzott Garana, a nyári jazzfesztivál helyszíne, ami olyan jól összeforrt és annyira segítette a zenét, a zenészeket!

Mike Stern új albumaAztán féltem egy kicsit a közönségtől is, mert vajon nem Kolozsvár sznobabbik része jön el (magas jegyárak, helyszín, nagy amerikai név…), de jó volt a közönség. Jó na, nem tudott “dzsezzesen” tapsolni, de hamar megtanulta. Persze, valahogy tombolni nem lehetett, de nem baj, az érződött, hogy sokan tomboltak belül. Ez mindig érződik. Én is belül tomboltam. Azért van Kolozsváron egy réteg, aki értékeli a jazzt. És ami furcsa: ezek között nincsenek magyarok. Ebben ott volt a Garana-effektus (ezt szerettük Enivel!!): hogy végre egy olyan hely, esemény, ahol nincsenek ismerősök, csak egy-kettő, mint a borász a Bolyai-pincéből, vagy egy-két ismerős (román) képzőművész. A Hot Jazz Band koncert egy nagymagyar felvonulás volt – ezt sokan meg is írták a blogjukban, lásd Szomszédnéni -, asszem oda sokan azért mentek el, merthogy magyar együttes, és szinte fogalmuk sem volt, hogy kik s mit zenélnek. De persze ez nem baj, hát ez van. Nem kötelező szeretni és ismerni a jazzt…
Egyébként is, ez csak a zárójel, a kontextus volt. Mert a lényeg úgyis az, ahogy elfutott az agyam és a lelkem és a gyomrom és a hasam a zenére. Hogy mindegy, hol volt a koncert, már az első 3 perc után én valahol nagyon messze, nagyon mélyen voltam, elszakadtam minden valóságtól, más dimenzióban lebegtem. Azt hiszem, ilyen érzése van annak, aki meditálni szokott, úgy, ahogy azt kell. Néha “felébredsz”, és nem emlékszel, hol jártál, hova futottak a gondolataid, csak azt tudod, hogy boldog voltál, és a dolgok helyrerakódtak benned. Hogy ezentúl a neuronjaid másképp kötődnek, mint ezelőtt, hogy valami történt, ami esemény volt. Belső esemény.

Hát ilyen a jó zene. Kiforrott volt, teljes, bonyolult, de mégis tiszta, virtuóz, lelkes, profi és természetes. Mint minden jó dolog a világon. Ha valaki meg akarja szeretni a jazzt, ilyen, és csakis ilyen koncertre menjen el.

Hétvége elött

október 27, 2006

Péntek van, s én ujjongok. Vége a nehéz napoknak. Elvágták. Belenyugodtam abba, hogy mindennek úgy kell lenni, ahogyan van. Persze egyékét néhány dologban azért még érhetnének kellemes meglepetések a sors részéröl… Nem bánnám. De ha nem, úgy sem rossz. Ezekben a dolgokban úgyis csak a készenlétet tudom biztosítani, a többi már nem rajtam múlik. Legalábbis nem tudom, mit tehetek még.
Jövöhéten vakáció a “kis prücsköknek” – ahogy a “nagy” ötödikes Gergö fogalmazott, úgyhogy Balázskával ki kéne találnom valami jó kis közös programot egyik napra. Rég nem dumáltam velük, s olyan bölcsek néha, annyit lehet tölük tanulni! Jövöhéten Balázs Voltaj-koncertre készül. Otthon, természetesen.
Aztán úgy néz ki, Igáéknak kislányuk lesz, ez olyan izgalmas! Már kezdem is elképzelni Igát anyukának, amint tolja a babakocsit. (Igá, te ezt ne olvasd, ne képzelj el semmit, te csak törödj szépen magaddal!)
És Évi is megjelenik Kolozsváron ezen a hétvégén. Úgyhogy lazagna-partit kéne szerveznem holnap estére…
Ez a bejegyzés megint olyan beszámolósra sikerült. Azért, mert boldog vagyok, mintha “virágos mezőkön, árnyas erdőkben, tündérjárta hegyi tavak” mellett sétálnék… Kösz az ötletet, Boti.

És most felteszek – emlékeztetöül, magamnak – két képet a tavalyi vlegyászai kirándulásról.  

to.jpg hegy.jpg

Lassan hálás leszek a UPC-nek. Ki gondolta volna. Hálás vagyok, hogy megy az internetem. Mivel nem ment az elején, annál jobban értékelem most. Pedig nem hagy dolgozni, de szép perceket kínál. Ma este például beszélgettem Amerikával, Budapesttel, Oxforddal, Kolozsvárral és Finnországgal. Mindezekkel szinte egyszerre.

Az egészben a legszebb a virtuális borozás volt. Azaz ülsz, borozol és a “vonal” másik végén is iszik valaki, valami mást. (Vagy elképzeled, hogy iszik, de ez ebben a virtuális világban ooooolyan mindegy) Meg együtt nézitek a Winelibrary TV-t. wlnewlogo.gif

Hát ezt mondenkinek ajánlom. A csúcs számomra – eddig – a 102-es rész volt, amikor portói borokat kóstolt Gary. Elborított a nosztalgia, eszembe jutott az a sokféle, jobbnál jobb vintage, ruby, tawny, amit ott, Portóban ittam a nyáron… Itt van mellettem az Assolato, hát nem nagy szám, de a 2004-es kiadás nem is olyan rossz, mint az előző, most nagyon jól esik…. (valószínűleg azért, mert ezt megint Dealu Mare-i szőlőből, és nem dobrudzsaiból készült). De én akkor is érzem a ruby ízét. Abból ittam a legtöbbet a nyáron. Persze ittam volna több vintage-et, de azt azért sokáig nem bírtam pénztárcából. Néha azért az is összejött.

Meg aztán megörültem Réka jelentkezésének is. Kösz, Réka!

wine.jpg

Jóéjszakát a világnak. Egészségetekre! Aki nem tud aludni, az nézze a WineLibrary Tv-t!