Retrace

augusztus 21, 2011

Visszatértem, másfél év után. Ilyen rég írtam az utolsó blogbejegyzést. Ez elgondolkoztat: miért, mikor írok blogot? Miért akarom néha megosztani, kiírni a dolgokat, máskor nem érzek erre késztetést? Hisz közben is sokminden történt velem, kicsik, nagyok, boldogak, szomorúak, volt minden. És mégis, talán egyszer jutott eszembe a blogom. Ausztriában, sízés közben. Rég volt. Most nyár van és meleg.

Igaz, keveset főztem közben – bár egyszer (tavaly) 12 fogásos menűvel leptem meg kollégáimat, csak úgy, szülinapomra, mert erre volt kedvem. Aztán a következő szülinapomkor elzárkóztam a világtól.

Közben vörösből szőkévé váltam. Ezúttal nem vágyom a belső szőkülésre, mint régebb.

Közben tovább fiatalodom és elégedetten veszem tudomásul, hogy a világ ezt nem kezeli ellenségesen. Szeretek most, ebben a korban élni. Szeretek Bukarestben élni. Szeretek Kolozsvárra hazajárni és imádok Budapesten nosztalgiázni. Jó egyik hétvégén a tengerben fürödni, másik hétvégén a hegyekben számolni a csillagokat, majd 4-5 napig szusszanás nélkül dolgozni, s a magánéletemet az alvásidőből lecsípni. Szeretem, amikor a racionális döntéseimnek ellentmondok, és hagyom, hogy az intuícióm vezéreljen. Elmúltam 36 és végre megtanultam, hogyan kell fiatalnak lenni. Szerencsés vagyok. Szabad vagyok. Boldog vagyok. Néha szerelmes vagyok, néha boldogtalan, máskor egyszerűen csak kiegyesúlyozott. Ha baj van: olvasok, énekelek, vagy beülök az autóba és elhúzok onnan. Ha munkát ajánlanak, sose kérdem mennyit fizetnek, mindig csak azt: kivel és mit kell csinálni?

Visszatértem a blogvilágba? Ti mit gondoltok?

régnemlátott blogom

február 16, 2007

Már egy évezrede nem jártam erre. Közben megjártam Budapestet, és minden kiábrándító látvány és érzés mellett az én lelkemet most is kenegette finom balzsammal, mint mindig.  Jó volt autóval felfedezni. Rájöttem, hogy ha volt is előző “életem”, akkor én kilométeróra lehettem, mert akkor érzem magam a legjobban mostanában, amikor rovom a kilométereket, nyomom a gázpedált és tekerem a kormányt. Semmi sem fogható ehhez. Én már csak ilyen szőke nő vagyok. Ja, és aztán itthon kilyukadt a hátsó kerék is. Állítólag tipikusan szőkenői attitűd az is, hogy ha közel vagy az otthonodhoz, bekapcsolod ilyenkor a vészjelzőt és lépésben, lassan, hazagurulsz (tényleg az???). Én már arra is büszke voltam, hogy rájöttem menet közben, hogy  mi a probléma (bár azt hittem, hogy az első kerékkel van baj). A lényeg az, hogy nincs az autóban kulcs, amivel ki lehet cserélni a kerekeket. Már minden zugát ismerem Kicsiügyesnek. Végül kölcsönkulccsal sikerült kicserélnem, meg egy kis segítséggel. De jó az, ha a férfiak látják-érzik, hogy nélkülözhetetlenek. Így hát meg se próbáltam egyedül.

Aztán a kazánom is kilukadt, már elég rég, azóta nincs otthon melegvíz. Ezt is áthidalom, sőt, örülök neki, mert így kénytelen vagyok elmenni tornászni, ott aztán lezuhanyozom. Hetente néhányszor ráadásul úgyis a fiúknál alszom, akkor a hajmosást is meg lehet ejteni. Minek melegvíz a lakásban?

 Na ezek a “mondén” események. Meg hasonlók. Ma pl. kifejezetten szimpi volt Mundruczó Kornél meg a stábja. És jó hogy itt van Ibi Debrecenből, szeretnék majd én is olyan hatvanas lenni, mint ő. Jókat lehet vele dumálni. Aztán jó, ha az ember tanít, megismer néhány különleges embert, akik a tanítványai voltak, aztán egyszerűen barátokká válhatnak.

A vizsgákról, tanításról sokat írhatnék még. Néha bosszató dolgok is vannak, máskor meg  tele van sikerélményekkel, néha azért, mert a diákok meglepnek, mert ügyesek, máskor – ilyen is van – büszke vagyok arra, ahogy a helyzeteket kezeltem. Nem mindig, de sokszor. És olyan is van, amikor nagyon szeretnék buktatni, mert felháborít a nemtörődömségük, és az, hogy milyen igazságtalan a világ, amiért egyeseket megtanítják tanulni, mások nem egyetemre valók, és mégis ott vannak. Ilyenkor előjönnek a felsőoktatás problémái, és én megint elkezdek hinni abban, hogy lesz még ebből doktori. Sokat kéne vécén ülnöm, ott mindig hozzáírok egy mondatot a disszertációmhoz. Ha lenne ott post-it meg írószer, talán egy év alatt megszületne az első budin írtdisszertáció.

Szeretem a teákat. Nem mindig, nem mindegyiket, de föleg a címben felsoroltakat. És szeretem lassan inni a teát. Munka közben, fürdéskor, beszélgetés közben, takarítás közben, tévénézés közben.  Elkészítésekor szeretem megadni a módját, de nem annyira, mint az angolok, szerintem ök – az én ízlésemhez mérten – túl erösen isszák. Nekem nem kell egy csészéhez egy egész púpozott teáskanál teafü, a plussz egy kanál “for the pot”, hanem elég egy lapos kis teáskanálnyi egy nagy csészéhez. Én így szeretem.

tea.jpg

Mivel lassan iszom, a tea lassan kihül. Ez nem baj, mert a teát melegen is szeretem, meg hidegen is.  Az egyedüli bajom, hogy nem tudom, hogy fordítsam meg a folyamatot. Azaz egyszer legyen hideg, s utána meleg. Ez csak azért fontos, mert a meleg teát cukorral vagy mézzel, de mindenképpen édesen szeretem, a hideg teát pedig mindig csak magára, édesítö nélkül. Ha teszek bele cukrot, a végén, mire kihült, nem esik jól, mert akkor cukor nélkül szeretem. Ha nem teszek bele cukrot – vagy mézet – az elején, akkor az elején nem ízlik, amíg még meleg.  Utána finom lesz, de azt nehéz kivárni.

Nehéz ügy, értitek, ugye? Van valakinek valamilyen jó tanácsa a probléma enyhítésére? Megköszönném.

Az élet nehéz oldala

október 26, 2006

Úgy érzem, nehéz napok jöttek rám. Na nem azért, mert menstruálok… (Habár, nemrég bevallottam magamnak, hogy a világ egyik legnagyobb találmánya a fogamzásgátló tabletta. Ha tudná mindenki, aki nem szedte, s akinek soha nem kellett szedni – pl. mert férfi – , hogy milyen minőségi különbséget hoz az ember lányának életébe!) Na de nem ezért nehezek a napjaim, s nem is firtatnám azt, hogy miért. Hisz ez nem lényeges, inkább az fontos, ugye, hogy nehezen élem meg a napokat. Panaszra nincs is okom, minden megy a maga rendje és módja szerint, munka, tanítás, gólyabál és Hot Jazz Band koncert, néha egy kis borocska, egy kis szerelem, etyepetye, dumaparti, ezaz. Gyerekek szeretete, ragaszkodása, kreativitása, jó filmek, jó könyvek, kutyák szaglászása az utcán, finom őszi illat, ihletek. Sok mosolygó arc, villanó szem, internet és új zenék. Jóbarátok, ínyencségek. Egy-két kiló pluszba, ami csak az egómat próbálja kikezdeni, de egyelőre nem sikerül. És mégis….

plantpink.jpgMégis, sejtem mi van a dolgok hátterében. Az nagyon rossz, amikor a legjobb indulattal sem teheted azt, hogy ne bánts meg valakit. Amikor úgy teszed ezt, hogy nem akarod, csak egyszerűen így korrekt. És megbántani még mindig jobb, mint becsapni, mint hazudni neki. Mert jobb, nemde?

Újdonságok, biztonságok

október 22, 2006

Megint mintha olyan sokminden történt volna. Nem tudom, hogy így van-e, csak azt érzem, hogy nincs időm és alkalmam megemészteni, megrágni a dolgokat, s ilyenkor mintha valahogy kiveszne az eredetiség az emberből. Persze tudom, hogy ez nem igaz, hiszen a mindennapi cselekedeteim is igencsak rám jellemzőek, és akár eredetiek is – már ha ez olyan nagyon nagy érték.

Érdekes… megszokok valamit, s utána, ha egy kicsit is más helyzetbe kerülök, az annyira újdonság erejével hat! Sokszor még a legunalmasabb dolgok is tűnhetnek iszonyúan izgalmas újdonságoknak. Máskor meg az az érzésem, én már nem tudnék valamit megszokni, ami elhitetné velem hogy egy életen át hozzám szegődik, mert iszonyúan szükségem van a változatosságra.

Talán az van, hogy elkezdtek a dolgok bennem villámsebesen mozgolódni. Ezt már nem is lehet követni! Meg körülöttem is….

Pihenten

október 18, 2006

Végre kialudtam magam. És pihenten olvasom a sajtót. Például, hogy azért volt sikertelen a BKB tüntetési kísérlete a tavaly, mert túl hideg volt. Ez pont olyan, mint amikor azt mondom, hogy azért nem tudok dolgozni, mert túl fáradt vagyok, ma meg azt mondom, hogy túl pihent és nyugis vagyok, az ilyen napokat csak nem fogom mindenféle munkával ellőni. Persze ez kifogás. Mint ahogy a hideg is.

Úgyhogy: munkára fel!!! Nekem is, meg a BKB-nek is. Unják már a tudományos munkát? Pedig – meggyőződésem szerint – hasznosabb lenne mindenki számára, ha azzal foglalkoznának. Nyilván, látványosabb, rövid távon kifizetődőbb, ha az emberek mindenféle szervezéssel foglalkoznak. De mi lenne, ha hagynánk ezt a profikra (pl. a CocktailTime-ra, ők nagyon jól csinálják, ez volt a reklám helye), s mindenki végezné a dolgát?

sciencemonkey.jpgÉn pl. jobban örülnék, ha majd a következő generáció arra lehet büszke, hogy Hantz Péter micsoda hihetetlen felfedezéseket tett, előrevitte a tudományágat – a fizikát, természetesen -, mert arra nem hiszem, hogy büszke lesz majd, hogy mit tett a BKB. Fene se fog emlékezni rájuk tíz év múlva, én azt hiszem. Akkor sem, ha nem értek el semmit, s akkor meg biztos nem, ha még össze is jön az, amit követelnek. Lesz egy újabb intézmény, amit ugyanúgy lehet majd szidni kívülről és belülről, mint a Szapit, de mint minden intézménynél, akik elkezdték, már rég nem lesznek ott, kivonulnak, mert “más lett”, mint ahogy azt elképzelték. S ezzel aztán jól eljátszadozik még néhány ember. Hurrá.

Nyálcsapda

szeptember 22, 2006

Napszínű a hold, a szél belefarol, robog a tábortűz, énekli mindezt a Nyálcsapda. Ezt hozza ki a slágerrádió.hu Hawaiiból. A beavatottak tudják, Hawaii az irodánk, az egyedüli hely az épületben, ahol dohányozni lehet, tűzoltósági engedéllyel. Sőt, ha valaki nem hiszi, és reklamálni akar a füst miatt, Zacsi egyből előkapja a bizonyítékot. Nonóval várjuk a telet, hogy fellázadjunk: itt ne lehessen mindennap dohányozni. Lassan eljönnek a hideg napok, és mi kitiltjuk a fiúkat, papirostul, föstöstül. Kivéve azokon a napokon, mikor jókedvűek leszünk, s mi is dohányozni szeretnénk. Akkor lehet majd dohányozni is. Akkor bármit lehet. De úgy látom, arra jó esélyek vannak, hogy ez gyakran megtörténjen. Csak azt nem tudom, hogy és mikor fogunk dolgozni. Úgy néz ki, a szabadidőmet a munkahelyen töltöm, és hivatalos szabadidőmben szorgalmasan, hűségesen és elkötelezetten dologozom a “cégnek”.De ezt is fent, Hawaiiban írtam, nem kell elhinni, fele sem igaz. 🙂
Ma ilyen vidámka vagyok, amúgy is, megölelném a világot, meg is teszem itt mindenkivel körülöttem. Ölelje meg mindenki a körülötte lévőket! Olyan vidáman ébredtem, mintha egész nap dolgozni kéne. És így is van. Minek is fogjak neki előbb? 
 

Ja, és mitől vagyok ilyen vidám? Mert lassan kitakarítottam magam körül, azaz magamban. Szép tisztaság van. Nem ragaszkodom már azokhoz, akikhez és amikhez nem érdemes. Valaki erre azt írná, hogy rend van bennem. Én inkább azt mondanám, hogy nem rend, de tisztaság. Ami azt jelenti, hogy átlátható a rendetlenség is. Mindent megtalálok, és semmi sem felesleges. Mint az íróasztalom, olyan a lelkem. Ami ott van, annak megvan az értelme. A mély értelme. Nem ilyen lózung-szerű ürességek, hogy “régi barát” meg “testvér”, vagy “otthon” vagy bármi, amihez nem tapad tartalom. És így annyi új dolognak marad hely! De a rendet nem szeretem, mert ha mindennek megvan a helye, az nem jó, mert akkor mindent beskatulyáz az ember a helyére. Így a fontossági sorrend állandan változhat, hol ez, hol az van felszínen. De ami nincs éppen a felszínen, az is fontos, és bármikor felszínre kerülhet. Amikor eljön az ideje.

Zsúfoltság

szeptember 10, 2006

Tegnap, mikor épp a munka, az alkotási folyamat közepén vagy, akkor kell menned, hogy verjék szét a lakásod, kalapáccsal essenek neki a falnak és tegyék rendbe a villanyszerelést, már amennyire lehet egy régi lakásban. A tulaj, szegény elég vén és tehetetlen, de mégis elég szerény és jóindulatú (senki nem nézné ki belöle, s talán mégsem annyira az, mert megemlítette, hogy nyugdíj elött is ö milyen virilis – mintha valakit is érdekelne…), szóval ö meg a felesége által kicsit megfélemlített villanyszerelö várt rám vagy egy órácskát az ajtóban. Hümmhümm.

Na nem baj. Mert estére én is annyira lefáradtam, hogy elmentem Bulgiba unicumozni (ha már Lepi megkívántatta velem rímekbe szedve). A Bulgiban aztán megismerkedtem Borisszal, a 4 hónapos golden retrieverrel, akit elneveztem Bercinek, mert olyan volt. És megért volna több unicumot is. De hazamentem alukálni Szimattal.

Nem tudom, erröl miért számoltam be. Csak azért, mert unom már az angol szövegelést.

Bevezető

szeptember 10, 2006

Úgy tervezem, hogy beállok rendszeres bloggolónak. Kíváncsiságból: mit hoz ki belőlem. Jó lenne képekkel színesíteni, egyelőre még nem hiszem, hogy akarok annyi időt tölteni vele.
Hegyi Réka ajánlotta ezt az oldalt, s megpróbálom majd a yahoo-ról áthozni, amit eddig írtam. Rájöttem, hogy nem kell másoknak olvasni a blogot, nekem jó látni, amit írtam. Szóval magamnak írom. Jegyzet. Már rég hiányzik egy ilyesmi. Sok jó gondolat elszáll a fejemből, pedig jó lenne, ha meglennének valahol. Ennyi a terv. Elég minimalista.